„Egy szög miatt a patkó elveszett,

a patkó miatt a ló elveszett,

a ló miatt a lovas elveszett,

a lovas miatt a csata elveszett,

a csata miatt az ország elveszett.

Máskor verd be jól azt a patkószeget!”

(középkori német mondóka)

Nemrég került elém újra ez a kis versike és valahogy megszólított. Elgondolkodtam, miről is szól ez a bölcs gyermekvers. Szerintem, bár kitalálója valószínűleg soha nem hallhatott róla, a karmáról.

A karmát mostanában elég sokat emlegetik. Igyekeznek arrafelé fordítani a dolgot, hogy mind az előzmények okaiban, mind a következmények viselésében mi magunk is vastagon ott vagyunk, tehát ez valami individuális folyamat, szinte magánügy. Ez eléggé nyugatias értelmezés.

Eredeti definíciója, ahogy a wikipédia is leírja, hogy „a karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata”. Egyszerűen ennyiről van szó. A definíció arról nem mond semmit, hogy az előzményekben, vagy a következményekben mi is feltétlenül benne lennénk valahol. Sőt, minősítés sincs benne hogy jó, vagy rossz a cselekedet.

A mi kultúránk a jó és rossz, bűn és bűnhődés alapelvre épül, ezért mi mindenképpen valami kapcsot szeretnénk találni saját magunk, az előzmények és a következmények között úgy, hogy a bűn után valami külső erőtől számítunk büntetésre. Illetve a velünk történt rosszat valami általunk elkövetett bűn büntetésének gondoljuk. A jótettel ugyanez a helyzet.

Valamikor régen úgy gondolták eleink, hogy a folytonos minősítés és fenyegetettség állapota szükséges a társadalmunk működéséhez. Így lehet az embert megszelídíteni. Mi van akkor, ha nincs fenyegetettség? Mi van akkor, ha csak azért nem követek el bűnt, mert magam döntök úgy, hogy nem okozok másnak – és magamnak – szenvedést. Függetlenül attól, hogy én érzem-e majd a hatását.

Tudunk-e úgy is jók lenni, hogy nem simogatja meg senki a buksinkat, hogy „jó voltál, megdicsérlek.”? Tudunk e úgy lemondani egy rossz tettről, hogy tisztában vagyunk vele, senki nem fog bennünket megbüntetni érte, ha megtesszük? Tudunk-e azok a nagyszerű, nagylelkű, képességek és lehetőségek tömegével rendelkező, azt kiteljesítő lények lenni, ahogy általában az EMBER-re gondolunk? Meg tudunk-e felelni annak a képnek, amit Szophoklész leírt:

„Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb”.

Tényleg csodálatos, mert mi dönthetünk róla, milyenek legyünk, mit teszünk. Cselekedeteink pedig görögnek tovább következményeket okozva. Akár akarjuk, akár nem. Minden pillanatban.

Szóval én szeretnék jól odafigyelni arra a patkószegre 🙂