Az újságírók gyakran mondják, a téma az utcán hever. Nos, ebben tényleg van valami…

Munkából hazafelé sétálok. Már sötét van, esik az eső, néhol a járda kivilágítatlan. Megelőz egy biciklis, de pechére lefejeli az egyik ház kiálló ereszcsatornáját és majdnem elesik. Megijedek, hirtelen ő sem tudja mi történt, a fejét fogja. Szerencsére nincs nagyobb baj.

Megállapodunk, hogy innen ketten sétálunk tovább. Ömlik belőle a panaszáradat. Egy soproni kis üzemben dolgozik termelési logisztikusként, aktívan részt vesz a gyártásban is. Szereti a szakmáját, van látszana annak, amit csinál. Munkaideje rég lejárt, de már egy ideje rendszeresen túlóráznak. Biztosan ezért ment neki az eresznek is…

Naponta borul a termelési terv, mert hiába készítik el és az anyagok is megvannak, jön a főnök és mindent borít! „ Hónapok óta nincs rendszer. A főnök reggel azt mondja, ne ezt gyártsuk. Már megint nem azt, amire készültünk. Miért nem tudja magát korábban meggondolni???” Kérdezgetek, miért is lehet az, hogy ennyire hektikus náluk a gyártás. Hamar kiderül, hogy jött két vevő, akiknek azonnal kell szállítani. Kevés a dolgozó, a megrendelőnek meg extra igényei vannak. Mindent, de azonnal! Előrejelzést persze nem küld.

Megnyugtatom, sok helyen járnak hasonló cipőben. A főnök is néha kivan, de ő mégiscsak főnök, neki biztosan jobb… Ismerős helyzet, ugye? 😊 Aztán fordul egyet a beszélgetésünk és a mozaikok kezdenek összeállni. Megérti a helyzetet, majd a vezetőjéről kezd el sztorizgatni: „ A főnök a nyári nagy melegben hozott három üveg kólát, csak úgy. A múltkor meg meló után elmentünk tekézni, amit ő szervezett. Képzeld, két napja meg sütit hozott, hogy jobban menjen a munka. A saját pénzéből vette.” Kis szünet, majd rám néz: „Te, a főnök tulajdonképpen jó ember. Soha nem mondja, miről van szó a megbeszélésen. Szerinted nem lehet, hogy ő csak a rossz hír hozója?”

Pont erre vártam! 😊 Nem ismerem a főnököt, a cégről is annyit tudok, hogy a város mely részén van. Nem számít. A lényeg, hogy egy frusztrált dolgozó egy másik szemszögből kezd el látni. Kb. egy kilométert jött velem, közben hazakísért. 😊

Ő még megy tovább, de holnap ezt elmondja a többieknek is.