Dr. Edith Eva Eger Döntés című könyvében leírja, hogy amikor ki akarja szabadítani a férjét a börtönből, úgy dönt, hogy a börtönőrnek ahhoz a személyiségrészéhez fog beszélni, amelyik a segítségére lehet. Megszólítja a pasit, mint egy lehetséges jó embert, aki hozzájárulhat egy élet a megmentéséhez. Vagyis kis hőst csinál belőle. És az őrből kis időre szövetséges lesz. (Meg is vesztegeti kicsit azért…)

Apám, ha ideges, azonnal fölcsattan. És én is. Csattogunk. Tegnap módszert váltottam. Úgy döntöttem, hogy apám nyugodt részéhez fogok beszélni, akkor is, ha ő ideges. Bejött. Nyugodtan beszéltük meg a szelektív gyűjtés, és palackpréselés problematikáját. (Nem szabotáltam a módszerét.)

És a csavar. Mondjuk a saját pánikom, félelmem. Vagy a gyereké, kliensé. Tehát a pánikolós “én” is mohón követeli a mindennapi betevőt. A szorongó, félelmeket gyártó személyiségrész állandóan ott követelőzik, és érvényesülni akar. De nem állok szóba vele. A kreatív, bátor, terveket szövögető énemmel társalgok. A nyavalygó kisgyerek meg egyre hangosabb. Megadjam neki, amit akar? Vagy döntsek másképp?

A tranzakció analízis elmélete szerint (nagyon lebutítva) a gyermeki, a szülői és a felnőtt énünk valamelyike jön elő a szituációkra adott válaszainkban. Ezek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a közlekedőedényekben a folyadék. Egyik rovására erősíthető a másik.

Nálam ez úgy nézett ki az egyik ülésen, hogy a kliens gondoskodó, kontrollmániás felnőtt énje helyett a gyermekhez beszéltem. Mesébe ágyaztam a történetét. És ez hatott. Tetszett neki, amit hallott. Nem arra gyúrtunk, hogy milyen NE legyen, hanem arra, hogy milyen IS lehet, miként IS tekinthet a saját életére, miként IS láthatja a partnerét, miként IS szólhat hozzá. Nyilván a partner reakcióját ezen kívül még számos tényező meghatározhatja, de hogy én mit erősítek benne, kihez beszélek, azt ÉN döntöm el.

A diktátorhoz beszélek? Az anyámhoz beszélek? A harcostársamhoz beszélek? Farkashoz vagy bárányhoz? Kutyához vagy rókához? Szexpartnerhez vagy munkatárshoz?

Kihez beszélsz, ha magaddal társalogsz? Az áldozathoz? A küzdőhöz? Az álmodozóhoz? A szorongóhoz?

Kihez beszélsz? Hogy döntesz, kihez beszélsz?