„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy…” Ez a bevezetés szinte pavlovi reflexként hívja elő gyerekkorunk mesehallgató világát. Kiről, miről fog szólni a mese, a végén a jó elnyeri a jutalmát?

Kimondottan szeretem a történetmesélés módszerét. Egy jó történet, tanmese pozitív vagy negatív modellként szolgálhat egyszerre. A kliens azonosulhat a történet főszereplőjével, vagy elutasíthatja azt. Tükörként szolgál vagy éppen katalizátorként. Mindenképpen mélyre hatnak, és közvetlenül szólítják meg az érzelmeket. A tanmesék hallgatása közben kisimulnak a vonások, egy picit mindenki gyerek lesz újra, így távolságot teremtenek a problémával, ezáltal könnyebb a nézőpontváltás. A tanmesék történeteire és azok üzenetére jobban emlékszünk, később könnyebben felidézhetőek, és adott helyzetben vissza lehet csatolni rá.

Egy történet elmesélése valóságos csodaként hat, amikor a kliens nem tud elvonatkoztatni a saját kihívásától. Ebben az esetben a problémára való beszűkülés szinte blokkolja a coaching folyamatot. Egyik kliensemmel egy aranyhalas történet mesélése után, többször nevetve tértünk vissza rá: „..ok ezt csinálta volna egy aranyhal, de én nem… „ – mondta később. Így kívülről tudott a saját problémájára tekinteni, amely nagymértékben segítette a nézőpontváltását. Ezáltal elmondható, hogy a történetek hosszú távon is kifejtik hatásukat.

A tanmeséket kétfajta módon szoktam alkalmazni, az egyik, amikor az ülés vagy séta legelején mondom el, ekkor az adott tanmesével dolgozunk végig, a másik esetben pedig ezzel zárom az ülést, ezáltal a tanmese „dolgozik” a kliensben a következő találkozóig.

Fontos megjegyeznem, hogy nem minden esetben alkalmazható a történetmesélés módszere., de akkor nagyon hasznos, ha a megfelelő helyzetben, a megfelelő történetet hívjuk elő.

Zárásként fogadjátok szeretettel ezt a rövid történetet:

A Bölcsek Köve

Már régóta azon gondolkodtak az istenek, hogy milyen rossz lenne, ha az emberek már azelőtt rátalálnának a Bölcsek Kövére, mielőtt még valóban megértek volna rá. Így elhatározták, hogy a Bölcsek kövét egy biztos helyre rejtik. Oda, ahol csak akkor találhatnak rá az emberek, ha már elég érettek erre.

Az egyik isten azt javasolta, hogy a bölcsek kövét a világ legmagasabb hegyén rejtsék el. De az istenek gyorsan felismerték, hogy az emberek hamarosan felmásznak majd a hegyre, így ott nem lenne igazán biztonságban. Egy másik isten azt javasolta, hogy a tenger legmélyebb pontján rejtsék el. Ám az istenek ekkor is látták előre, hogy az emberek ott is hamar megtalálják majd.

Ekkor megszólalt a legbölcsebb isten: Tudom már, hogy mit kell tennünk! Rejtsük el a Bölcsek kövét magában az emberben! Ott csak akkor találhatnak majd rá, ha elég érettek hozzá, mert ahhoz a befelé vezető úton kell járniuk. A többi isten lelkesen fogadta ezt a jó tanácsot, és a Bölcsek Kövét végül magában az emberben rejtették el.

Keressük együtt a Bölcsek kövét, keress bátran!