20 fős cégnél dolgozom, formálisan középvezetőként, de kis cég lévén nem annyira tiszták a feladatkörök. Több projektet is viszek, de sokszor kell ad-hoc feladatokat ellátni másik projektekben is. Szerencsére most van bőven munkánk.
A feladatokat heti értekezleten egyeztetjük, ahol a menedzsment és a témavezetők is jelen vannak. Pont ez okozza számomra a stresszt.
Az értekezleteken sokszor teljesen belemegyünk a részletekbe, máskor fontos kérdéseken átugrunk. Sok esetben hosszan beszélünk, de semmilyen döntés nem születik. Sokszor nagyon unalmas mások témáiról folytatott vitát végighallgatni, miközben  az engem érintő kérdéseket fel sem tehetem, mert elmegy az idő. Egyszerűen ilyen formában időpazarlásnak tartom ezeket a megbeszéléseket! Amikor szóvá teszem, úgy érzem, neheztelnek rám.
Ha állandóan „akadékoskodom”, csak rossz néven veszik, de nem változik semmi. Viszont a témáimért felelősséget érzek és szeretném, ha jól mennének a dolgok a projektekben, de az egész cégnél is. Mit tegyek?

Ilona

Barta Zóra
Válaszadó:

Kedves Ilona!

Leveledből látszik, hogy nem törődtél bele, hogy nem jól mennek a dolgok, hanem változást szeretnél. Az is látszik, hogy kötődsz a  cégedhez és nem csak saját munkakörödet látod át, nem csak magadra figyelsz. Sőt, lehet, hogy a Te nézőpontodból jobban észrevehető, hol a probléma, és úgy tűnik, Te szeretnéd is ezt megtalálni. Azt írod, már többször felszólaltál, tehát van Benned kurázsi, hogy kiállj azért, amit helyesnek gondolsz. Érdekes lenne tudni, pontosan hogyan tetted ezt? Mit, hogyan, milyen körülmények között mondtál? Mi volt a reakció?  Lehet, hogy már van is elképzelésed arról, mit lehetne tenni?  

A stresszt, amit érzel, egy olyan kiinduló helyzetként is felfoghatod, amely energiát ad neked ahhoz, hogy pozitív irányba tudd elmozdítani ezt a helyzetet.  Szerencsére vannak eszközök és módszerek arra, hogy tudsz a Te pozíciódból egy változási folyamatot elindítani.  Ezt egy coaching folyamat során ki lehet dolgozni. Illetve azzal is lehet foglalkozni, hogyan, milyen úton, milyen formában vezesd elő azt, amit szeretnél, anélkül, hogy „akadékoskodásnak” tűnjön.

Minden jót!