A felhasználói fiók állapota Jóváhagyott
business coach
+36303815705

business coach

Programtervező matematikus végzettséggel rendelkezem és közel 30 éve informatikai területen dolgozom vezetőként, elemző-tervezőként, tanácsadóként. Mégis úgy gondolom, hogy a „kockaság” egyáltalán nem jellemző rám! Munkámban mindig a „frontvonalon” álltam: ügyfelek és fejlesztők, felsővezetők és beosztott fejlesztők között. Feladataimnak mindvégig része volt az emberi problémák megoldása is.
Néhány éve úgy éreztem, hogy egyre jobban érdekel a helyzetek, feladatok mögött lévő ember és jó lenne segíteni az informatikán túl is. Azt tapasztalom, hogy sok üzleti területen már elfogadott a humán kérdések kezelése, de az informatika ebből a szempontból mostohagyerek. Ezért kezdtem el képezni magam, intenzív önismereti munkával kezdve a coach és tréneri ismereteket folyamatosan bővítve.
Business coachként tapasztalataim és tanulmányaim eszköztárával tudok segíteni elsősorban a munka során adódó problémás helyzetekben: projektmenedzsment, motiváció, célok megfogalmazása, követése, döntési helyzetek megoldása. Célom, hogy eszközt tudjak adni a munkahelyi problémák megoldásához, így felszabadítva energiát az alkotáshoz.